Elnevezés

A hímivarú házityúkot kakasnak nevezik, az ivartalanított formája a kappan. A nőivarú házityúk a tojó. Kicsinye a csibe, a „kamasz”, növendék nőivarú házityúk a jérce vagy csirke. A tojásokon ülő tojó a kotlós.

Megjelenése

A házityúk súlya 0,5-5-7 kg-ig terjedhet. A kakas rendszerint nehezebb a tojónál. A törpékhez az 500 és 1200 g körüli fajtákat sorolják. Megkülönböztetnek még közepes és nagy testű fajtákat.

A tyúkoknak egy különlegességük a tarajuk, melynek igen sokféle megjelenési formája lehet (egyszerű, rózsa, borsó, szarv, stb.). A kakasok taraja nagyobb, mint a tojóké.

A tyúkok ivar dimorfizmusát erősíti még a kakasok többnyire legyezőszerű farktolla.

Csüdnek a láb tollmentes részét nevezik. Bár egyes fajtáknál ez is lehet tollas, például cochin, melyeknél a tollazottság még az ujjakra is ráfut. A tyúkoknál három ujj előrenéz, a negyedik hátra. Egyes fajták különlegessége, hogy öt ujjuk van (például: a selyemtyúknak), ez esetben kettő néz hátra.

Az idős kakasok egy ún. „sarkantyúval” rendelkeznek, mely valamiféle fegyver szerepét tölti be támadásoknál. Ez a sarkantyú idős kakasoknál igen hosszúra és hegyesre nőhet.

Tolltakaró

A tolltakarónak igen nagy a sokfélesége, egész sor színben és rajzolatban fordul elő. Vannak különleges tollképződmények is, mint például a selyem tyúkoknál vagy borzas, mint például a chabó tyúkfajtanál. Többnyire a kakas a díszesebb tollazatviselő. A tyúk rendszerint évente őszkor váltja a tollát (vedlés). Az új őszi tollruhában a legszebb a tyúk és többek között ezért éppen télen vannak a baromfi kiállítások is. Itt fajtára jellemző leírások szerint értékelik és pontozzák a tyúkokat. Év közben főleg a kakas „taposása” alatt szenved a tojók tollazata. Némely csoportokban olykor teljesen kopasz hátú tojókat is meg lehet figyelni, ami a taposás eredménye. Amennyiben a tollazat a csüdig, ill. az ujjakig ér, szakmegnevezéssel „gatyának” hívják. Lehet még bóbitájuk, szakálluk is.

Mivel a tyúknak hiányzik a jó térlátása a megfelelő látási szög hiánya miatt, ezért kénytelen sétálás közben a fejét előre-hátra mozgatni és így feltérképezni a környezetét, mint a legtöbb madár.

Viselkedés

Törpe főnix kotlós csibékkel.

• Hangkiadások

A kakas jellegzetes „kikiriki” vagy „kukurikú” hangja a terület megjelölésére szolgál, és eztkukorékolásnak hívják. Többnyire reggel, napfelkelte előtt kukorékol a kakas, délkörül és este. A kakaskukorékolást a rómaiak időmeghatározásra használták; ha meghallották a kukorékolást, azt jelentette, hogy pontosan éjfél és napfelkelte között jár az idő. A kotyogás minden ivarérett tyúk szokásos hangkibocsátása, sokféleképpen értelmezhető; az a figyelmeztető, fenyegető, csalogató, hívóhangja, de ezt használhatja a tojásrakás általi fajdalom hangjaként is, csak mindig egy kicsit más árnyalatban. Jellegzetesek a kotlós csibéiről gondoskodó hangkibocsátásai. Bizonyított, hogy a tojásban lévő csibék kikelésük előtt képesek egymással hang alapján kommunikálni, és így valamelyest beállítani az úgynevezett szinkronkelést hogy nagyjából azonos időben kelljenek ki a tojásból.

• Táplálékkeresés

Természetes környezetükben a tyúkok magvakat, gilisztákat, csigákat, rovarokat, egereket fogyasztanak. A tyúkok táplálékkeresés közben nagyon figyelnek, szívesen tartózkodnak fedezékben gazdag környezetben. Gyomrukban vagy a begyükben apró kövek segítségével őrlik meg a táplálékot. Ürülékük az úgynevezett kloákán keresztül távozik.

• Nászviselkedés, tojásrakás

A kakasnak jellegzetes udvarlási viselkedése van, szabályosan táncikál a tojó előtt, miközben egyik szárnyával megérinti a földet, majd felugrik a tojó hátára. A kopuláció közben megfigyelhető, hogy a kakas csőrével a tojó fej- vagy nyaki tollazatába kapaszkodik.

A házityúk évente 250 vagy akár több, mint 300 darab tojást képes produkálni, ha naponta elveszik előle a rakott tojást. Ha nem veszik el a tojást, akkor a legtöbb fajta nekiállna a kotlásnak. Bizonyos fajtáknál a kitenyésztésük során teljesen visszaszorították a kotlási hajlamukat. Néha előfordulhat (főleg azoknál, melyek maguk mesterségesen lettek keltetve), hogy a kotlást félbehagyják és leszállnak a fészekről. A keltetési idő normál esetben 21 nap.

• Szociális viselkedés

A tyúkoknál jellemző a rangsor, amely más állatcsoportokhoz képes meglehetősen laza. Mivel a tyúkok a tyúkólban folyamatosan a legfelső ülő rudakra igyekeznek, ajánlott a rudakat mind egy szintben elhelyezni, hogy a rendszeres vetélkedéseket és verekedéseket a legjobb helyekért elkerüljük. Bizonyos fajták kimondottan alacsony elhelyezésű ülő rudakat igényelnek. A takarmányt is széles körben vagy több ponton adagoljuk, hogy a ranglistán alacsony helyen lévő egyedek ne szenvedjenek hiányt a magasabb rangúak zavarásai miatt. Néha előfordulhat tollhúzkodás vagy kannibalizmus is a tyúkoknál. Ez főleg tyúktartó telepeken fordul elő, ahol a tyúkok kis helyre vannak bezsúfolva és egyszerűen unatkoznak, nem tudják kielégíteni kapirgáló, izgága igényeiket.

• Életmenet

A tyúk maximális élettartamáról viszonylag kevés megbízható adat áll rendelkezésre. Régi könyvekben olyan adatok is olvashatók, miszerint 50 évet is elérik. A valóságban, a legtöbb jelentés szerint 5-7 évig élnek (ha előbb le nem vágják őket), illetve kivételes esetekben 8-9 év. Tojáshozamra kitenyésztett fajták rendszerint előbb elhullnak, mivel nagyobb mértékben aknázzák ki szervezetük energiáit, előbb legyengülnek. A második életévtől kezdve a tojáshozam minden esetben lényegesen visszaesik.

Háziasítása

Története

Molekuláris biológia, teszi lehetővé azt a feltételezést, hogy a házityúk (G. g. domesticus) a Burma-Bankivatyúkoktól (G. g. gallus) származik. Kínából származó csontleletek utalnak arra, hogy már Kr. e. a 6. században végbemehetett a háziasítás. Megbízható bizonyítékok a háziasításról az Indus környékéről származnak időszámításunk előtt 2500-2100-ból. Az első európai leletek a korai jégkorszakból származnak. Az akkori tyúkok még jól tudtak repülni, kevésbé voltak terület hűek, mint a mai tyúkok, ezért folyamatosan ólakban tartották őket. Németországi leletek mellett franciaországiakat is találtak, utóbbi helyre feltehetően a Főniciaiak által került. Kr. előtti 5./4. századból Svájcban is találtak leleteket Möhlin környékén.

A házityúk háziasításával kapcsolatban két, egymásnak részben ellentmondó elmélet létezik.

A korábbi elmélet szerint a házityúk monofiletikus származású, tehát egyetlen őstől származik. Ezek szerint a házityúk őse a bankivatyúk, amely Elő- és Hátsó-Indiában, valamint Indonézia legtöbb szigetén őshonos. Azt az elméletet alátámasztó érvek a következők:

a bankiva, változékonysága miatt, könnyen képez fajtákat,

• a házityúk alapszínei felfedezhetők a bankiva színeiben,
• a hangjuk egyforma,
• a bankiva – házityúk keresztezések szaporodóképes utódokat eredményeznek.

Az újabb vizsgálatok egyre inkább a házityúk több ősre visszavezethető, polifiletikus származására utalnak. Ezek szerint következő fajok vehettek részt a házityúk kialakulásában:

A kutatók érvei szerint a házityúk populációjában túl nagy a változatosság ahhoz, hogy ez egyetlen ősre legyen visszavezethető. Ezen kívül a házityúknak vannak olyan tulajdonságai, amelyek a bankivánál hiányoznak (például öt lábujj). Könnyű szelídíthetőségét valószínűleg a szürke dzsungeltyúknak köszönheti.

Elterjedése

Kakas és néhány tyúk.

Domesztikációja ásatási leletek alapján a Kr.e. 3. évezredben ment végbe. A babilóniak  már a Kr.e. 2. évezredben tartottak tyúkot, az asszíroknál a Kr.e. 7. századból vannak róla adatok.

Görögországba perzsa közvetítéssel került. Az ókorban került Európába, az első írásos feljegyzések K. e. 5-4. évszázadból, görög íróktól származnak. Közép-Európába valószínűleg kelta közvetítéssel került.

Sussex tojó porcelán színben.

Fajták

A házityúknak az ember igen sok változatát előállította a számára fontosnak vagy érdekesnek tartott tulajdonságokra szelektálva. Napjainkra legalább 200 tyúkfajtát tenyésztettek ki! Ezek közül számos dísztyúk van, melyet szép tolláért, megjelenéséért tenyésztettek ki. Másikak egykor igen jó húsfajták és/vagy tojáshozamúak voltak, de mára leszorították őket hibrid fajták. Ez a rengeteg fajta ma főleg hobbitenyésztők munkásságának köszönhetően maradnak fenn. Több fajta igen kevés egyede maradt fenn, kevesen tenyésztik, ritkává vált. Elengedhetetlen némi genetikai szaktudás, határokon átnyúló kapcsolattartás a fenntartható tenyésztés érdekében.

Számos fajta egy-egy országban fordul elő. Magyar tyúk, erdélyi kopasz nyakú tyúk, szlovák oravka,hrvatica, poszaviai búbos tyúk sokkal kevésbé ismertek, elterjedtek, mint egy cochin vagy orpington fajta, melyek minden kontinensen hódítanak.

A fajták számát csak bővíti a rengeteg hibrid fajta, melyeket tojáshozamra vagy hústermelésre tenyésztettek ki, de kiállításokon nem állják meg a helyüket. Kisgazdaságokba, önellátó kistermelőknek se ajánlott tartásuk, hiszen hamar lerobbannak, élettartamuk 2-3 év a többi fajta 4-8 várható élettartamával szemben. A hibridek ráadásul bizonyos tartási körülmények között produkálják csak azt a teljesítményt, amire kitenyésztették őket. Ezzel szemben a régi hagyományos fajták között bátran lehet válogatni, kínálati palettájuk igen széles. Szabadon válogatható tulajdonság, tojáshozam vagy hústermelő teljesítmény, kinézet, stb. szerint. Mindenki megtalálhatja a számára legalkalmasabb, legkedvesebb fajtát.

Betegségek

A baromfipestis mellett, tetvek, láb rühösség, gombák, Escherichia coli által okozott betegségek is felléphetnek. Ezen kívül deformációk is előfordulhatnak, a szárny hiánya, amely örökletes. Kokcidiózis, egy hasmenéses megbetegedés. Marek, egy bénulási halálozás, mely gyakran csibéknél vagy fiatal növendékeknél fordul elő. Egy vész, melyet oltással kell orvosolni vagy megelőzni. Ez utóbbi olykor 100% pusztítást is okozhat.

                                                                                                                                                                                                                       Forás: wikipédia